KarrierMuhelyTanacsadasKarrier Tanácsadó Iroda
Személyes Imázs tréning

Az első benyomás pillanata - személyes imázs tréning

„Ne félj megtenni egy nagy lépést! Egy szakadékot sem lehet két kis ugrással átszelni.” / David Lloyd George

- a szép emberek sikeresebbek az életben? –

Figyelemreméltó annak a felmérésnek az eredménye, mely szerint a szép külsővel rendelkező emberek sikeresebbek az életben. A szakemberek által végzett kutatások alapján elmondható: a szép emberekkel, és a mosolygós emberekkel a többiek szívesebben kerülnek kapcsolatba, elnézőbbek, megértőbbek velük szemben, illetve hajlamosabbak előnyösebb tulajdonságokat tulajdonítani azoknak, mint másoknak. Ez egyszerű pszichológia!
De mi is a szépség? A szépség egy teljesen szubjektív dolog, mivel ami egyikünknek szép, az nem biztos, hogy a másik embernek is az, emellett az is tény hogy egy ember akkor szép, ha szereti saját magát. Akkor tud ragyogni, ha megszépítő belső kisugárzása van, ha fellépése önbizalommal teli, ezáltal önértékelése és önbecsülése egészséges.

- környezetünk a tükör, és az, hogy mit látunk a tükörben, rajtunk áll -

A megfelelő pálya, foglalkozás megtalálása, megszerzése és megtartása valamint a sikeres kapcsolatépítés egy egész életen át tartó folyamat. Ennek tudatos építéséhez fontos az önmenedzselés képessége, mivel sikerünk 70-80%-ban az első benyomás megszerzésén múlik, és ebben nincs második lehetőség!

Az első pillanat alakításában meghatározó szerepe van fellépésünknek, megjelenés- és viselkedéskultúránknak, stílusunknak egyszóval személyes imázsunknak!

E tényekre alapozva, olyan programot állítottunk össze, mellyel segíteni szeretnénk magánéleti és hivatásbeli boldogulásukat.

A tréning során érintett témák:

  • Önbizalom, önértékelés, képességeim, készségeim tárháza
  • Hiteles, önérvényesítő kommunikáció
  • Hogyan egyengessem, menedzseljem önmagamat, életpályámat/karrieremet?
  • Illemtan, etikett, protokoll, magabiztos fellépés minden helyzetben
  • Stílustanácsadás – alkatok, színek, női-férfi ruhatár elemei, frizurák

A tréning eredménye:

  • kiegyensúlyozott, határozott, önbizalommal teli fellépés
  • döntésképes, energikus személyiség
  • környezete felfedezi, és mindenhol elismerik Önt
  • konfliktusok, problémák határozott, biztos kezelése
  • pozitív személyes kisugárzás, örömteli kapcsolatok
  • motivált, szorongásmentes életvitel és munkavégzés

“Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.”

A tréninget vezeti:

Palfay Erzsébet Pálfay Erzsébet, karrier tanácsadó, tréner
Végzettségei alapján (üzleti és humán) széleskörű elméleti és gyakorlati – több mint tíz éves tanácsadói tapasztalat, közel 1000 interjú - tudással, számos referenciával, elégedett vállalati és egyéni ügyféllel a háta mögött, harmadik éve vezeti a szervezet karrier divízióját.

Tréning időpontja és helyszíne:

Csoportok folyamatosan indulnak, kérjük érdeklődjön következő időpontunk iránt.

KarrierMűhely Oktatóterme
1053 Budapest Veres Pálné u.19. (térkép)

Tréning díja:  13.000 Ft (nettó), mely az alábbiakat tartalmazza:

  • 1 napos ( 8 órás )  intenzív képzés
  • Elméleti segédanyagok
  • Képzés elvégzését igazoló „oklevél”
  • Szünetekben tea, kávé, üdítő

Adj esélyt a jövődnek, ne hezitálj, jelentkezz most!

Jelentkezés:

A "Személyes Imázs" tréningre jelentkezhet telefonon (+36-20-3-891189) vagy on-line az alábbi űrlap kitöltésével.

On-line jelentkezés:

Név:
Email cím:
Telefonszám:*
 

Adatait bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Nem küldünk kéretlen hírleveleket.

 

NyílKapcsolatfelvétel, bejelentkezés

Karrier Műhely hírlevél

Aktualitások, karrier tippek, szakmai cikkek, nyílt programok*
Nevem:
Email címem: